hu/en

Polák Péter – ének, gitár
Győri Gábor – gitár, vokál
Szatmári Gergely – basszusgitár
Sándor Dániel – dob, vokál

A 2001-ben Nyíregyházán alakult Jurij négy barát közös bátorságpróbája. Négy album és egy kislemez után 2010. márciusának végén jelent meg új albumuk Kitartás! I love you címmel a MamaZone kiadónál.

A kezdeti lokális zenekari státusz után 2007 őszétől kezdett el kinyílni számukra a világ. Az ősszel megjelenő Mindenki más című kislemezüket az index.hu oldalon meghirdetett demóverseny megnyeréséért kapott stúdióidőt felhasználva rögzítették és összesen 1900 darabot ajándékoztak el belőle a koncerteken. Novembertől turnéra indultak önállóan, valamint a 30y vendégeként.
Az MR2 Rádió 2008 február elején tette az EP-n található L.A. című dalukat rotációba. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptak, mind a közönségtől, mind a sajtótól.

2008-2009-ben összesen 97 koncertjük volt mindenfelé az országban. Többek között olyan zenekarokkal játszottak együtt, mint a 30y, a Vad Fruttik, a Kispál és a Borz, a Kiscsillag, a Quimby, az Erik Sumo Band vagy a Kaukázus.

Szinte minden nagyobb klubban és fesztiválon felléptek már, így például az A38 hajón, a Zöld Pardonban, a Gödör klubban, a JATE klubban, a Lovardában, a Szigeten, a Hegyalja fesztiválon, az Azfeszten, a Fezen klubban és fesztiválon, míg 2009-ben nagyszínpadosok voltak az EFOTT-on és a SZIN-en, de színpadi headlinerek voltak a Campus fesztiválon is.

Az új album felvételeit 2009. májusában kezdték meg a DirtyAudio stúdióban, Balatonfűzfőn, Győrffy Gyula producer (a Vad Fruttik tagja és producere) vezetésével, akinek hozzáállása és hozzáértése garancia volt a zenekar számára, és aki egy csepp elektronikával is megfűszerezte a zenét. BeckZoli is vendégszerepel az albumon, duettet énekelve Polák Petivel a Kék a pólómban.

A Kitartás! I love you cím egy hasnyomásra angolul beszélő játékmackótól ered (nem a borítón látható pandától).

Kitartás! I love you /2010/
01. Zakatol a szív
02. Kék a pólóm
03. Táncolsz és élvezed
04. Utazás
DISCOGRAPHY
KITARTÁS! I LOVE YOU /2010/
This text will be replaced
Jurij 'Utazás'
Jurij 'Kék a pólóm' feat 30Y / live
PROFILE NEWS EVENTS NEWSLETTER CONTACT
copyright © 2009 BIN