hu/en
A hazai színtér bátran kísérletező kreatív párosa az ANEZ, amely Szalai Anesz (ének, Korg Kaossilator, iPad, Panasonic diktafon, dalszöveg, színpadkép) és Demeter Zoltán (basszusgitár, dobgépek, micro-sampler, szintetizátorok, dalszöveg, hangmérnök) alkotói együttállása.
Klasszikus és jazz zenei képzéssel a hátuk mögött, számtalan hazai formációban való közreműködés után 2012-ben saját maguk adták ki 'Mavanama' címmel első lemezüket, amely angol nyelvű változatát 2013-ban 'Dust' címmel a Chi Recordings jelentette meg.
Lélekkel teli elektronika, szuggesztív ének, kortárs klasszikus zenei elemek, saját maguk által gyűjtött hangok, zajok és atmoszféra "popdal-formába" öntve. Az audió-élmény mellett karakteres vizuális tartalom és üzenet jellemzi a formációt mind a kiadványaikon, mind pedig az élő koncertjeiken. 2013 őszén egy kortárs táncelőadás zenei alkotóiként és szereplőiként is bemutatkoznak, miközben a következő évre tervezett új lemezükkel a nemzetközi színtéren való megjelenés kihívásai elé néznek.
2013-ban, a Psix Project és a Szkéné Színház által bemutatott ’11 - Fabula Fatalis’ című kortárs táncelőadás zenéjén dolgoztak. Szalai Anesz az egyik fontos szereplője is volt a darabnak, amelyben az összművészeti alkotócsoport a tánc, az élő zene és a kép együttes nyelvén mesélt el egy történetet a képzelet és a valóság határán.
Jelenleg a 2014-ben megjelenő második albumok zenei anyagán dolgoznak.

Kontakt: Jeges Zsolt // jeges@mamazone.hu // +3670.866.6910
Listen Closely / 2014
Lüka
Listen Closely
Titan
DISCOGRAPHY
Listen Closely / 2014
Dust / 2013
Mavanama / 2012
This text will be replaced
In The Shell / 2013
Answers / 2012
NEWS EVENTS NEWSLETTER CONTACT
copyright © 2009 BIN